Segítő szándékkal indult képzés Álláskeresőknek a Szivárványban
Segítő szándékunk új megynílvánulása az Állaskeresesi technikak kepzesünk volt amit játékos formában tudtunk megtenni a Debreceni Lépéselőny Egyesülettel való együttműködésünknek hála akik a Debreceni Foglalkoztatási Központ fejlesztését kölcsönadták, Így kipróbálhatta minden érdeklődő az Álláskeresési társasjátékot is.
Álláskeresésben is terjed Sámson területén a segítő szándékunk híre
A képzésre széles körökből jelentkeztek Korosztálytól függetlenül, férfiak és nők egyaránt jelentkeztek, talán a legnagyobb problémát az jelentette, hogy mindenkinek akad e a házon belül egy szék ahová leülhetnek az asztalok köré.
A közismerten száraz elméleti anyagot amit egy munkakeresőnek meg kell tanulnia készség szinten a sikeres munkába-állás érdekében manapság, az Álláskeresési társasjáték használatával könnyedén és szórakozva tanulhatott meg minden képzésünkön résztvevő. A Frontális oktatás helyett amire számítottak az, hogy közösen kellett a válaszokra rátalálni nagy megkönnyebbülés volt mesélték és segítő szándékunk így biztosak lehetünk, hogy nem fog feledésbe merülni.